Délelőtt csörrent meg a telefonom. Azt mondta, hogy korábban beszéltünk és délutánra ígérte magát. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az. Azt állította, hogy azt mondtam „tökéletesen megfelel a ma délután, nem is lehetne jobb”. Erre sem emlékszem, de biztos mindenkinek hízelegtem, aki csak szóba állt velem. Azt válaszoltam, hogy még mindig tökéletesen megfelel. Kicsit szenvtelen volt a hangja, csak annyit mondott, hogy „Na.. majd meglátjuk”.
Hatalmasakat dörgött az ég, fújt a szél… Azt hittem nem is fog már keresni, de mégis felhívott. Mondott egy helyet, odamentem. Kiszállt a kocsijából, hogy üdvözöljön. Idősebb úr, a 40-es évei végén járhat. Sötétebb bőr, közepesen magas, kicsit köpcös. A haja rendezetlen, de azért nem ápolatlan. Bajuszos típus, de olyan, akihez illik is. Nagy kezek, nem finoman ápoltak, inkább bumfordi, munkás kezek. Az különösen izgató, amikor a fehér húsba markol… Bár erről nem is volt szó.
Hátra mentünk a szokásos helyre. Esett az eső, elég nagy volt a sár. Ő a kocsinak dőlt, a kezébe adtam a telefonom, és elindította a videót. Nem csinált belőle különösebb problémát. Végig tartotta, de nem is figyelt rá.
Rövidebb, de kimondottan vastag hímtag csúszott az ajkaim közé. Furcsa illatú, és ízű. Nem mosdatlan, de azért egy kicsit kellemetlen. A nagy keze a hajamhoz ért, simogatta… sóhajtozott és nyögött is… egyre nagyobb kedvvel szoptam őt. Egy ízben alaposan a hajamba túrt és az ágyékára húzott, a vastag, merev pénisz a torkomig hatolt, és igyekeztem nem öklendezni. Elégedett sóhajjal nyugtázta. Egyre felszabadultabban szoptam, fokozatosan növekedett a rokonszenvem a kicsit tartózkodó, de kedves férfi iránt.
Rám szólt, hogy ne hagyjam abba, pedig nem is akartam… de pár másodperc múlva megértettem miért ne. Rengeteg spermát pumpált a számba. Alig győztem lenyelni. Kiszívtam az utolsó cseppig, majd óvatosan letisztogattam az ernyedő hímtagot. Nem volt kellemes íze…
De akkor… felnéztem rá, ő pedig megsimogatta a fejem, mint egy kiskutyáét, és azt is mondta, hogy „jól van”. Örömöt okozott ezzel. Őszintén.
A stílusához hűen, rongyosra gyűrt forintokat húzott elő a zsebéből. Az áramat, 1000 Ft-ot, és aztán még egy 500-ast „ezt is tedd el”-lel kísérve.
Kérdezte, hogy más nem vállalok-e. Mondtam, hogy nem, de így is elmentette a számomat, hogy máskor is kereshessen.
Hazafelé bőrig áztam. Siettem, néha szaladtam… a szél visszafújta az arcomba spermaszagú leheletemet. Csapzott, mocskos, olcsó kis kurva voltam.